Blog széfnyitás és páncélszekrény nyitás témában

Tippek, trükkök tanácsok széf és páncélszekrény nyitáshoz

Stacke páncélszekrény szerviz

Stacke páncélszekrény szerviz

Vállalati Ügyfelem egyik reggel nem tudta nyitni Stacke páncélszekrényét, ez pedig veszélybe sodorta az egész üzletmenetet.

A Stacke nagy múltú német páncélszekrény gyártó, hazánkban is sokszor találkozni ilyen értéktárolókkal. Manapság már nem csak széfeket és páncéltermeket gyártanak, hanem a komplett megoldásokat kínálnak a bankszektor által támasztott igényeknek.

Budapesti megbízóm telefonon elmondta, hogy hiába írja be a számkombinációt, a zár nem nyílik ki, ebből következően pedig a széf sem nyitható. Mivel a páncélszekrénybe a vállalat napi működéséhez szükséges eszközök voltak elzárva, így nem volt idő a késlekedésre, azonnali széfnyitásra volt szükség.

A helyszínre érve végigmentem a kötelező protokollon, amit zárhiba esetén kell elvégezni. Megállapítottam, hogy a zár a fokozott igénybevétel és a karbantartás elmaradása miatt hibásodhatott meg.

Speciális technikával sikerült még utoljára kinyitni a széfzárat, mindezt teljesen roncsolás nélkül. A széfet nem kellett megfúrni, sem szétvágni, így a biztonsági besorolása sem csorbult.

A zárcserét követően ügyfelem továbbra is tudja használni a páncélszekrényt. Azáltal, hogy nem kell új széfet vásárolnia, nem csak pénzt és időt takarít meg, de a környezet is hálás.

Vissza